|
|||
Ilyen volt - ilyen lett
|
|
Az iskola megújítására kezdeményezett akciónk első
része hamarosan lezárul. A nyáron megújult a bejáratunk, a bejárati
szobrok tisztításakor nagyon jó állapotban került elő a régi felírat
- POLGÁRI ISKOLA -, mely több mint 60 évig levakolva volt a kapu fölött.
|
| A kőfaragók kiegészítették a jobb oldali szobor hiányzó kezét. A munkát Nagy László kőfaragó úr és munkatársai végezték nagy szakértelemmel és a szobrok megújítását önköltségi áron. A lépcsőt teljesen felújították. |
![]() |
|
|
Megújult az ajtónk
a lépcsőházban, ami más színt kapott, és a múlt század elejének
hangulatát idézve visszakerültek a vésett üvegek. A csúnya rácsokat
nem tettük vissza, bízunk abban, hogy mindenki vigyáz rá. Az ajtó
takaróléceket kapott és a kilincs is ehhez a stílushoz illeszkedik.
Ez a munka Hódosi Gyula asztalos szakértelmét dicséri.
|
|
Sok tanítványunk kért "színeket", színes
osztálytermeket és folyosókat. Két osztályunk lett színes, egyik az
"A", a másik a "B" épületben. Az egyik termet a
saját költségén Vass László úr, egyik tanítványunk édesapja újította
fel Köszönet érte.
Teljesen felújították a földszinti WC-ket, melyek ajtajának kerete már nem a korábbi sötétbarna, hanem selyemfényű vörösesbarna lett, maga az ajtó pedig hófehér. |
![]() |
![]() |
Az alagsorban kialakított új számítástechnika termek átadásával új terület nyílt meg iskolánkban; szinte teljesen körbejárható az alagsor is. Szeptembertől csak az egyik termet használjuk, a tanévben a másik termet is berendezzük multimédiás táblával, ahol látványos, előbb-utóbb interaktív órák megtartása is lehetségessé válik. (Ha lesz hozzá elég számítógépünk.) Az új bútorok készítését iskolán alapítványa (Tanulóink jövőjéért finanszírozta, ahogy a további 30 számítógépasztalt is az alapítvány készítteti az iskolának. |
|
Még nagyon sok munkánk lesz a termek teljes "kábelezésével".
A diákok előtt ritkán látható az iskola boltíves tanárija, melyet az intézmény mellékhelyiségeinek felújítását elkezdő vállalkozás készített el, és ezt is ajándékba kaptuk. Ezt a Veróczky Viktor úr által vezetett vállalkozásnak kell megköszönnöm. |
|
|
A nyári munkák döntő többségét a fenntartónk, a Kőbányai Önkormányzat szervezte és finanszírozta. A köszönet neki is jár. |
|
|
Külön szeretném megköszönni azoknak a kollégáimnak
a munkáját, akik felhívták a figyelmemet iskolánk értékeinek a megőrzésére
és helyreállításának, megújításának szükségességére. Amikor elkezdtük
a munkát, nagyon sokan lelkesen csatlakoztak hozzánk. Várom a további
ötleteket, a segítséget, mert az iskola megújítását, korszerűsítését
folytatjuk. Korhű és korszerű iskolát szeretnénk.
|
|
Az oldal böngészéséhez flash player szükséges!
Az
oldalt készítették: Drab Tamás, Radácsy
Tivadar, Koltai Ádám, Drab
Tibor
©
2006
Utolsó frissítés: 2006. 01. 31.